Így aztán nem is volt olyan meglepő, amikor Britten és Pears meghívást kapott a Szovjetunióba, az 1963 márciusában rendezett Angol Zenei Fesztiválra.
1965-ben Britten és Pears két jelentős külföldi utat bonyolított le.
Britten a színpadnak és a koncertteremnek komponált elsősorban, de írt zenét templomok számára is.
Nagyobb épület hiányában a fesztivál szükségszerűen továbbra is szűk és intim maradt, és ez így is volt tizenkilenc éven át.
Közülük az a három terv, amely Britten szívéhez legközelebb állt, és amelynek támogatását hagyatéka végrehajtóira bízta: az Aldeburghi Zenei és Művészeti Fesztivál, a Snape-Maltings-i Britten-Pears Zeneiskola és a Vörös Ház-beli Britten-Pears Könyvtár.
Britten 1936-ban megbízást kapott egy zenemű szerzésére a Norwich-Norfolk Fesztivál számára.
A mű mély benyomást tett akkor is és később is, amikor a Westminsteri apátságban szólalt meg 1962.
Britten idejében leszállította a háromtételes Sinfonia da Requiem (Lacrymosa, Dies Irae és Requiem Aeternam) vázlatait, amelyeket át is adtak a japán szerveknek, és azok el is fogadták.
Egy másik szovjet muzsikus, Szvjatoszlav Richter, a nagy zongoraművész is állandó vendég lett az Aldeburgh-i Fesztiválon.
