Ez az ige a rendhagyó múlt idejű melléknévi igenév kivételével voltaképpen szabáyos, csak bizonyos alakjai a v-, míg más alakjai a ve- tőhöz járulnak (ennek oka a főnévi igenév etimológiájában rejlik, amelynek régebbi alakja veer volt).
Az összetett igeidők az egyszerűekhez képest mindig befejezett, vagyis időben előtte végbement cselekvést vagy történést fejeznek ki, és képzésük az haber (a latin HABERE, eredetileg ’neki van’ jelentésű igéből) ige megfelelő egyszerű alakjaival és a múlt idejű melléknévi igenév -do (-to) végű alakjával történik.
A felszólító mód többes szám második személyű -me, -se simulónévmásos alakjánál a népies kiejtésben – főleg Latin-Amerikában – sokszor előfordul, hogy kiegészítik azt még egy szóvégi n-nel, illetve az ige -n személyragját a névmás végére teszik: *ayúde(n)men, *siénte(n)sen (helyesen: ayúdenme, siéntense) stb.
Szintén ehhez köthető egy, a latinban még ismeretlen igeidő – egyes nyelvészek szerint igemód – kialakulása, a condicional, amelyben az HABERE folyamatos múltjának egyszerű alakja kapcsolódik a főnévi igenévhez (CANTARE HABEBAM > cantaría ’majd énekelnék’).
Az igeidők közül az eredeti latin jövő idő eltűnt, ugyanakkor – kezdetben a főnévi igenév és az HABERE ige alakjaival képzett analitikus alakok összevonódása után – helyette új szintetikus igealakok keletkeztek.
